| |
BENEDEK ELEK
Title:Aladdin csodalámpája
This text will be replaced
Subject:FICTION
Benedek Elek: ALADDIN CSODALÁMPÁJA
Kína egyik nagy városában élt egy szabó, akinek Musztafa Aladdin volt a neve. Ez a szabó alig tudta megkeresni a mindennapi kenyeret magának, feleségének és fiának, akit ugyancsak Aladdinnak neveztek. Nem volt elég a szegénység, Musztafa Aladdint az is bántotta, hogy a fia szófogadatlan, naplopó, szüntelenül játékon jár az esze, egész nap az utcán csatangol. Szerette volna megtanítani a maga mesterségére, de Aladdinnak nem fûlött a munkához a foga. Sokat búsult emiatt a szegény szabó, és addig búsult, addig emésztõdött, mígnem a szüntelen emésztõdés a sírba vitte.
Férje halála után az özvegyasszony eladott minden szerszámot, el a megmaradt posztót, és gyapotfonással szerezte meg a mindennapit. Aladdin ekkor már betöltötte a tizenötödik esztendejét, de még mindig az utcán kóborolt, a kisebb fiúkkal játszott, semmiféle mesterségre nem volt kedve. Egyszer, amint javában játszott a fiúkkal, egy idegen embernek megakadt rajta a szeme. Ez az idegen híres afrikai varázsló volt: egyenest Afrikából jött Kínába. Sokáig nézte a gyermekek játékát, aztán tovább ment, de közben valakitõl megtudakolta, ki is ez az Aladdin. Visszatért a játszó gyermekekhez, félrehívta Aladdint, és megkérdezte tõle:
- Mondd, fiam, nem Musztafa, a szabó a te apád?
- Õ volt - felelte Aladdin - de már meghalt.
A varázsló összevissza ölelte, csókolta Aladdint mondván:
- Édes fiam, ne csodálkozzál, hogy megöleltelek, megcsókoltalak, mert én a nagybátyád vagyok. Messze földrõl jöttem haza, szülõhazámba.
Kikérdezte a fiút az anyjáról is, egy marék pénzt adott neki, és azt mondta:
- Most eredj haza, édes fiam, üzenem édesanyádnak, hogy holnap reggel meglátogatom.
Nagy örömmel futott haza Aladdin, elbeszélte, hogy kivel találkozott; hogy a nagybácsi pénzt is adott neki, és holnap reggel eljön látogatóba. Csodálkozott az asszony, mert a férjének volt ugyan egy testvére, de az réges-régen meghalt. Másnap újra találkozott Aladdin a varázslóval, az ismét megölelte, megcsókolta, és most már két aranyat adott neki azzal, hogy vigye haza, adja át édesanyjának, este majd maga is elmegy hozzájuk vacsorára. Még nagyobb volt az asszony álmélkodása, és most már kételkedni kezdett: vajon valóban meghalt-e férje testvére. Kisietett a piacra, és ott mindenféle finomságot vásárolt.
Este csakugyan megjött a varázsló, finom itókát és gyümölcsöt hozott. Asztalhoz ültek, s a varázsló így szólt:
- Ne csodálkozzál, kedves sógorasszony, hogy mostanáig sohasem láttál. Teljes negyven esztendeje hagytam el hazámat. Bejártam Indiát, Perzsiát, Arábiát, Egyiptomot. Legutóbb Afrikában laktam hosszú ideig. Ámde egyszerre csak elfogott a honvágy: nem volt többé maradásom.
Hirtelen Aladdinhoz fordult, és megkérdezte tõle:
- Tanultál-e valami mesterséget, fiam?
Aladdin zavartan sütötte le szemét; anyja válaszolt helyette. Õszintén megvallotta az igazat, hogy Aladdin naplopó, szüntelen az utcán csavarog, és nem akar semmiféle mesterséget tanulni. Õ pedig már nem sokáig bírja a munkát. El is határozta, hogy legközelebb bezárja az ajtót a fia elõtt: fel is út, le is út.
- Ejnye, ejnye - mondta a varázsló - hát semmiféle mesterség nem ízlik neked, fiam? Ha netalán kereskedõ szeretnél lenni, szívesen nyitok neked boltot, megveszem a legdrágább és legfinomabb kelméket, így aztán sok pénzre tehetsz szert.
Aladdinnak nagy kedve támadt a kereskedésre. Másnap reggel a varázsló elvitte egy árushoz, ott a legfinomabb ruhába öltöztette, azután sorra látogatták az elõkelõbb üzleteket, megnézték a szultán palotájának termeit (már amelyekbe szabad volt a bejárás). Végül a varázsló szállására tértek, ahol már egybegyûltek azok a kereskedõk, akiket a varázsló ebédre hívott, hogy Aladdint bemutassa nekik.
Este a varázsló hazakísérte Aladdint. Anyja oda volt a boldogságtól, amikor Aladdinon megpillantotta a finom ruhát. Nem gyõzött hálálkodni a varázslónak, akirõl most már szentül hitte, hogy a férje testvére. A varázsló azzal búcsúzott, hogy reggel eljön Aladdinért, és bejárják együtt a város csodaszép kertjeit. Ennek igen örült a fiú, mert a város kapuján túl még sohasem járt. Reggel jókor ébredt, izgatottan várta nagybátyját: jött is a varázsló. Azonmód elindultak, s csakhamar egy kapuhoz értek, mely szebbnél szebb, pompásabbnál pompásabb palotákra nyílt. Minden palotát körös-körül gyönyörû kert övezett, s ezekbe a kertekbe szabadon bemehetett akárki.
Aladdinnak csak úgy káprázott a szeme a szép látnivalóktól, észre sem vette, hogy már messze-messze járnak. Elhagyták a palotákat, és olyan kertbe léptek, amelyben nem állt palota, volt azonban szökõkút. Amellé telepedtek. Ekkor a varázsló mindenféle pompás ételt és gyümölcsöt vett elõ a batyujából. Amikor aztán eleget ettek és pihentek, folytatták útjukat.
Nagy síkságra értek, amelyet magas hegyek vettek körül.
Aladdin már iszonyúan fáradt volt, arra kérte hát a nagybátyját: térjenek vissza. De a varázsló biztatta, hogy csak jöjjön, szeretne még egy kertet mutatni neki; szebb az valamennyinél.
Tovább mentek. Egyszerre csak két magas hegy közé jutottak.
- Helyben vagyunk - mondta a varázsló. - Édes fiam, olyan csodadolgokat látsz most, aminõket még nem látott emberi szem. Elébb azonban gyújts rõzsét, hogy tüzet gyújthassunk.
Aladdin hamarosan összegyûjtött egy halom rõzsét. A varázsló meggyújtotta, aztán füstölõszert dobott a tûzbe, mire hatalmas füstfelhõ csapott a magasba. A varázsló mormolt valamit, de ebbõl Aladdin semmit sem értett. Egyszerre csak közvetlenül elõttük kissé megnyílt a föld, és egy jókora kõ emelkedett ki belõle, közepén egy bronzgyûrûvel. Iszonyúan megijedt Aladdin, ijedtében el akart futni, de a varázsló durván visszarántotta, és úgy pofon ütötte a szegény fiút, hogy orrán-száján megeredt a vér.
- Miért ütött meg, kedves bácsikám? - kérdezte sírva Aladdin.
- Tudd meg, hogy én apád helyett apád vagyok - felelt a varázsló - nem tartozom neked számadással. Különben - fordította szelídebbre a szavát - ne félj, cselekedjél akképpen, ahogy én meghagyom, majd meglátod, milyen nagy hasznodra lesz. E kõ alatt, amelytõl úgy megijedtél, rengeteg kincs fekszik. Mind a tied lesz, ha megfogadod a szavamat. Neked kell azonban bemenned a kincseskamrába, mert nekem nem szabad. Gyere hát, fogd meg a gyûrût, emeld fel a követ.
Aladdin megfogta a gyûrût és íme: a kõ pehelyként felemelkedett. Aztán benézett a nyíláson. Mély barlangot látott, s a barlangban egy kis ajtót és néhány lépcsõt.
- Most figyelj ide - mondta a varázsló. - Ezeken a lépcsõkön lemégy. Az utolsó lépcsõnél nyitott ajtót találsz, azon át egy nagy boltozatos helyiségbe jutsz, amelybõl három terem nyílik. A három teremben pedig jobbfelõl is, balfelõl is, négy nagy bronzedény, mind telis-tele arannyal, ezüsttel. Mielõtt az elsõ terembe lépnél, öltözékedet jó szorosan csavard a tested köré. Csendesen menj végig a termeken, a falhoz közel ne lépj, semmihez hozzá ne nyúlj, mert akár a bronzedényeket, akár a falakat érinted: halál fia vagy. A harmadik terembõl kertbe jutsz, szebbnél szebb gyümölcsfák vannak benne. De meg ne állj: addig menj, amíg egy széles teraszhoz nem érsz. Ötven lépcsõfok visz erre a teraszra. Ott aztán egy vakablakra lelsz, a vakablakban pedig egy égõ lámpára. Ezt a lámpát vedd fel, oltsd el, a lámpa belét hajítsd el, az olajat ontsd ki, a lámpát pedig rejtsd el a kebledbe.
A varázsló lehúzott ujjáról egy gyûrût, és Aladdin ujjara húzta. Azt mondta, hogy a gyûrû minden bajtól megóvja a fiút.
- Most pedig - szólt - indulj, édes fiam, majd meglátod, hogy a világ minden királyánál gazdagabbak leszünk.
Aladdin lement a lépcsõn, végigment a termeken, aztán a kertbe jutott. A fák ragyogóbbnál ragyogóbb gyümölcsöket teremtek, ám ezek nem is voltak igazi gyümölcsök, hanem drágakövek. Aladdinnak ugyan sejtelme sem volt az értékükrõl, neki csak a csillogásuk-villogásuk tetszett. Teleszedte velük a zsebét, majd megtalálta és keblébe dugta a lámpát, végül ugyanazon az úton, amelyen jött, visszament a nyíláshoz. A varázsló már türelmetlenül várta.
- Nyújtsa a kezét, bácsikám - kiáltotta Aladdin. - Segítsen ki innen.
- Elébb add ide a lámpát - mondta a varázsló - hiszen az akadályoz a járásban.
- Dehogy akadályoz - mondta Aladdin - segítsen csak fel, édes bátyám, tüstént odaadom.
A varázsló azt hitte, hogy Aladdin azért nem akarja oda adni a lámpát, mert észrevette annak bûvös erejét. Rettenetes haragra lobbant, füstölõszert dobott a tûzbe, varázsszavakat mormolt fölötte, és íme: a kõ hirtelen visszafordult a nyílásra, és elzárta az utat Aladdin elõl. A varázsló mindjárt indult is vissza Afrikába.
Szegény Aladdin, hasztalan kiáltozott, hasztalan sírt, könyörgött, hogy eressze ki a nagybácsi, inkább odaadja neki a lámpát; a varázsló már messze járt. Aladdin visszament hát a lépcsõn, ismét átvágott a termeken. Nézett jobbra, nézett balra, hátha valahol ajtót talál, amelyen kijuthat. De bizony nem talált. Kimerülten rogyott össze a lépcsõfokon, úgy várta szomorú halálát.
Már három napja emésztõdött a barlangban, amikor véletlenül megdörzsölte a gyûrût. Abban a pillanatban egy óriás, félelmetes külsejû szellem toppant elébe.
- Mit kívánsz? - kérdezte a szellem. - Aki a gyûrût ujján viseli, annak rabszolgája vagyok és rabszolgája valamennyi társam.
- Nem bánom, akárki vagy - mondotta Aladdin - csak szabadíts ki innen.
Abban a pillanatban megnyílt a föld, és Aladdin ismét ott találta magát azon a helyen, ahol a varázslóval állott. Hazatért édesanyjához. Otthon a nagy éhségtõl, a fáradtságtól, a sok gyötrõdéstõl ájultan esett össze.
Amikor magához tért, és evett egy keveset, elbeszélte édesanyjának, mi történt vele. Csak úgy szakadt az átok a szegény asszony szájából: átkozta a lelketlen varázslót, aki így megcsalta õt, és így megkínozta a fiát.
Másnap reggel felébredt Aladdin és reggelit kért. Csakhogy egy falat kenyér sem volt a háznál. Volt azonban a szegény asszonynak egy kevés gyapotfonala: elsietett vele a piacra, hátha kap érte annyit, hogy kitelik az árából a reggeli is, az ebéd is, a vacsora is.
- Ne vidd most a fonalat, édesanyám - mondta Aladdin - vidd ezt a lámpát, többet adnak érte.
Az asszony fogta a lámpát, de mert igen piszkosnak találta, vizes homokkal súrolni kezdte. Ámde alig ...
|
|
