BENEDEK ELEK

Title:Az arany almafa
This text will be replaced
Subject:FICTION Scarica il testo


Benedek Elek: Az arany almafa

(Új-görög mese)

Volt egyszer egy király s annak három fia. Ennek a királynak volt egy gyönyörû nagy kertje, abban a kertben egy almafa. Ezen az almafán minden esztendõben három arany alma termett, de mikor éppen megértek, úgy eltûntek, mintha a föld nyelte volna el. Hiába õriztette a király, soha meg nem tudta, hogy ki lopja el az almákat. Mikor aztán a királyfiak nagyra növekedtek, azt mondotta az idõsebb királyfi:

- Majd megõrzöm én az almát, édesapám!

Ki is ment éjjel a kertbe, megállott az almafa mellett, de éjfélkor rettenetes zúgás támadt, megmozdult a föld, dörgött az ég, villámlott. Igazi égszakadás, földindulás. Aztán egyszerre csak leereszkedett a fára könnyû, fekete felleg. Abból a fekete fellegbõl kinyúlt egy kéz, leszakított egy almát s eltûnt a kéz is, a felleg is. Még a foga is vacogott a királyfinak, úgy megijedett. Aztán beszaladott a palotába, elmondotta az apjának s a testvéreinek, hogy mi történt.

A következõ éjjel a középsõ királyfi ment a kertbe. Fogadkozott erõsen, hogy õ majd megõrzi az almát, de éppen úgy járt, mint a bátyja.

Harmadik éjjel a legkisebb királyfi vállalkozott az alma megõrzésére, de az apja nem akarta engedni. Mondta neki:

- Hagyjad, fiam, ha a bátyáid meg nem tudták õrizni, mit akarsz te? Kicsi vagy te még ahhoz!

- Csak adj nekem nyilat, kardot, s adj nekem egy könyvet s világítót, édes apám, hogy olvasgassak a fa tövében, nehogy elaludjam. Majd meglátod, hogy megõrzöm én az almát!

Addig beszélt, addig rimánkodott, hogy az apja megengedte:

- Isten neki, eredj, õrizd meg az almát, ha tudod.

Kiment a királyfi a kertbe, leült a fa alá, meggyújtotta a világítót, kinyitotta a könyvet, olvasgatott. S hát im, egyszerre kerekedett rettenetes égszakadás, földindulás. Zúgott-búgott a levegõ, szállott le az égbõl a rettenetes, fekete felleg. Aztán kinyúlt abból a fekete fellegbõl egy kéz, le akarta szakítani az almát, de abban a pillanatban odasuhintott a királyfi a kardjával. Eltûnt a felleg, el a kéz, az arany alma pedig ottmaradt a fán. Reggel szaladt a királyfi nagy örömmel az apjához:

- Na, édesapám, ihol az arany alma! Nem tudta elvenni a tolvaj, de jól meg is sebeztem. Most már adj nekem lovat s fegyvert, megyek a tolvaj után. Addig meg nem nyugszom, míg valahol meg nem találom.

- Óh, fiam, - mondotta a király - maradj itthon, ne keresd a halálodat, úgy sem találod meg azt a tolvajt, hiszen már annyian keresték, bejártak országot-világot az én embereim s még csak a nyomára se találtak a tolvajnak. Mit akarsz te?

De a királyfi mondotta:

- Eressz, édesapám, mert bizony mondom, hogy meghalok, ha el nem eresztesz.

Mikor látta a király, hogy itt hiábavaló minden beszéd, azt mondotta:

- Hát Isten neki! Eredj. Majd melléd adok ezer katonát, nehogy valami baj érjen az utadban.

- Ne kísérjen engem senki! - mondotta a királyfi. - Éppen ha a bátyáim eljönnek velem: nem bánom, de más senki!

Hát csakugyan úgy is lett: a királyfival nem ment más, csak a két bátyja. Elbúcsúztak az apjuktól, a király meg otthon maradt nagy búval, bánattal. Akkora volt a bánatja, hogy a palotát gyászfeketébe huzatta.

Hát, jól van. Elindultak a fiúk, mentek hegyeken, völgyeken át, mindenütt a vércseppek nyomán, mert a kerttõl kezdve, ahogy onnét kiléptek, lépésrõl-lépésre vércseppek látszottak: a tolvaj hullatta el azokat. Addig mentek, mendegéltek, míg egyszerre csak az út három felé válott. Mind a három útnak az elején volt egy kõoszlop. Az elsõ kõoszlopra ez volt írva: »Aki ezen az úton megy, visszajön.« A második oszlopon ez állott: »Aki erre megy, talán visszajön, talán nem jön.« A harmadikon: »Aki erre megy, sohasem tér vissza többet!«

Mondotta a legkisebb királyfi:

- No, én a harmadik úton megyek, jöttök-e velem?

Mit mondhattak egyebet bátyjai? Szégyenlették magukat, hát õk is mentek vele a harmadik úton. Lesz, ami lesz! Tovább mentek, mendegéltek a harmadik úton s íme, lépésrõl-lépésre látszottak a vércseppek. Azoknak a nyomán mentek s addig mentek, míg egy óriás hegynek a tetejére értek. Ottan állott egy hatalmas márványkõ-oszlop, az oszlopon egy vasgyûrü.

- Hiszitek-e, - mondotta a legkisebb királyfi - hogy ez alatt a márványkõ-oszlop alatt van a tolvaj? Emeljük el innét ezt a követ.

Megpróbálta a legidõsebbik, meg sem tudta mozdítani. Próbálta a középsõ, az sem. Akkor próbálta a legkisebb királyfi. Alig nyúlt hozzá az ujjával s feldûlt a márványkõ-oszlop, mert hát szörnyû nagy ereje volt a legkisebb királyfinak.

Ahogy félremozdult a márványkõ-oszlop, hát alatta rettenetes sötét kút tátongott. Abból a rettenetes sötét kútból pedig csak úgy áradott az égõ, forró gõz.

- Ez bizonyosan annak a tolvajnak a lehelete, - mondotta a királyfi. - Na, fiúk, - kérdezte a legkisebbik királyfi - hát már most melyik ereszkedik alá ebbe a kútba?

- Hiszen én is lemehetek, - mondotta a legidõsebb. Ámbátor jobb szerette volna õ is, meg a másik is, ha a legkisebb királyfi ereszkedik le, mert már haragudtak rá a nagy ereje miatt s szerették volna, ha valamiképen elpusztulna. Szereztek egy hosszú kötelet s azon le is eresztették a legidõsebbiket, de még csak a félútra sem ereszkedett le a kútba, visszakiabált torka szakadtából:

- Húzzatok fel, mert mindjárt porrá égek! Szörnyû tûz van itt!

Visszahúzták azonnal. Akkor leeresztették a középsõ fiút, az is csak félútra ereszkedett le, kiabálta vissza:

- Húzzatok fel, mert mindjárt porrá égek!

Felhúzták azt is. Akkor azt mondotta a legkisebbik királyfi:

- Most már eresszetek le engemet, de akárhogy kiabálok, vissza ne húzzatok. Lesz, ami lesz! Egy életem, egy halálom, addig meg nem nyugszom, míg azt a tolvajt meg nem találom.

Hát csakugyan nem is húzták vissza, pedig bizony kiabált a legkisebb királyfi is:

- No, most mindjárt porrá égek!

Hát leeresztették a kút fenekére s onnét egy gyönyörû szép országba lépett ki a királyfi. Ott mindjárt látott egy szépséges szép palotát. Nagy kert a közepén. Ment egyenesen fel a palotába. Volt abban 70 szoba, ha nem több. Ment egyik szobából a másikba, nézett erre, nézett arra, nem látott egy eleven lelket. Aztán, mikor már véges-végig ment a palotán, akkor ért egy ajtóhoz, amely nem volt nyitva. Belépett oda s hát mit lát?! Egy csudaszép királykisasszony ült a szoba közepén s játszadozott egy arany almával. Hempergette a földön, aztán fel-felkapta, dobálta, labdázott vele.

- Ez az alma az én apám fájáról való, - mondotta magában a királyfi.

Aztán egyszerre csak felnézett a királykisasszony s hogy meglátta a királyfit, rákiáltott:

- Hát, te kutya, hogy kerültél ide, ahol még a madár se jár? Tudod-e, hogy ki lakik itten?

- Igen, ha megmondod.

- A 21 fejû sárkány. Jaj neked, ha megtudja, hogy itt vagy, mert éppen most került haza sebesülten.

Mondotta a királyfi:

- Tudom, hogy megsebesült, mert én sebesítettem meg. A vére nyomán jöttem ide. Hol van?

Felelt a királykisasszony:

- Én nem tudom, eredj a szomszéd szobába, ott a húgom. Õ talán tudja.

Bement a másik szobába s hát ott is egy csudaszép királykisasszony labdázott egy arany almával s ahogy felpillant a leány, az is rákiáltott:

- Hol jársz itt, te kutya, ahol még a madár se jár? Tudod-e, hogy ki lakik itten?

- Tudom már, - mondotta a királyfi - a 21 fejû sárkány, az, aki ezt az arany almát lopta s akit én megsebesítettem. Hol van? Hadd ölöm meg a cudart.

- Eredj, csak eredj a szomszéd szobába, ott majd megmondják.

Belépett a szomszéd szobába, s ím, ott is egy csudaszép királykisasszony volt: arany almával labdázott az is. De volt szép, vagy nem volt szép a két elsõ királykisasszony, ez már csakugyan olyan szép volt, hogy a királyfinak káprázott a szeme a nagy szépségétõl. Felnézett rá ez a leány is s rákiáltott:

- Hát te kutya, hol jársz itt, ahol a madár se jár?

De csak a kérdése volt ilyen, mikor jól megnézte a királyfit, felugrott a földrõl, nyakába szökött a királyfinak, megölelte, megcsókolta s mondotta neki:

- Tudom már, hogy miért jöttél. Úgy-e, te vagy az, aki megsebesítette a 21 fejû sárkányt? Azért jöttél úgy-e, hogy megöljed?

- Azért - mondotta a legkisebb királyfi. - Hát hol van?

- Ott fekszik a szomszéd szobában, - felelte a királykisasszony - eredj be, de figyelmeztetlek, hogyha a szeme nyitva van, akkor alszik, ha nincs nyitva, akkor nem alszik. Fejénél van egy palack víz, a lábánál egy másik palack víz. Ha látod, hogy alszik, akkor a két palackot cseréld el. Aztán van az õ szobájában sok-sok kard, ott lógnak a falon, szebbnél szebbek, fényesnél fényesebbek, azok majd tégedet megszólítanak: »Vitéz, akassz le.« De hozzá se nyúlj egyikhez se! Ám van az ajtó megett egy rozsdás kard, azt akaszd le, azzal aztán csapj rá a 21 fejû sárkányra. Amint rácsapsz, felébred. Akkor õ aztán mondja neked:

- Gyere ide, pajtás, ülj le mellém, együnk, igyunk. - Megkínál azzal a palackkal, amelyik a lába mellett van, õ meg azt veszi, amelyik a feje mellett van. Hát hadd, csak vegye! Te meg igyál bátran.

Úgy tett a királyfi, ahogy a leány tanácsolta s a sárkány, ahogy kiitta a palackot, felordított:

- Hej cudarok, hitványok, megcsaltatok!

Abban a pillanatban a királyfi másodszor is rácsapott a kardjával.

- No még egyszer! - nyöszörgött a sárkány, - hadd legyen vége az életemnek, ne kínlódjak többet.

Felelt a királyfi:

- Az én anyám egyszer szült engemet, többet nem vágok rád!

A 21 fejû sárkány erre nagy mérgében szertepukkant, meghalt szörnyû ...