ANONYMOUS

Title:Az álomlátó fiú
This text will be replaced
Subject:FICTION Scarica il testo


Az álomlátó fiú

(székely népmese)

Egyszer volt egy szegény ember, annak volt tizenhat gyermeke, mind fiú. A tizenhat közül a legkisebb azt mondta egyszer az anyjának:

- Édesanyám, süssön nekem pogácsát hamuba, hadd menjek el szolgálni.

Az édesanyja sütött neki pogácsát, s a kisfiú megindult hetedhét ország ellen. Amint megy, mendegél, hát összetalálkozik egy jó gazdával, szántott négy ökörrel egyedül. Megszólítja a fiút:

- Hová mész, fiam?

- Én, édes gazduram, megyek szolgálni, ha helyem kerül valahol.

- Gyere el hozzám - azt mondja a gazda. - Hadd lám, tudnád-e hajtani a négy ökröt, hogy szántsunk ketten.

Elveszi a fiú az ostort, s hajtja a négy ökröt, fordulnak vagy kettõt. Látja a gazda, hogy jó mozgású gyermek, s megkérdi:

- Hát, te fiú, ettél-e valamit?

Azt mondja a fiú:

- Harminckét hete, hogy utazom, gazduram, még a pogácsám, ahogy elhoztam hazulról, azon egy állapotban van.

- Hát lássuk azt a pogácsát, milyen!

Elõveszi a fiú a pogácsát s odaadja:

- No, gazduram, itt van, törjön belõle s kóstolja meg.

Elveszi a gazda, próbál törni belõle, s hát nem tud.

- Miféle pogácsa ez, te, hogy én ebbõl nem tudok törni?

Azt feleli a fiú:

- Ebbõl, gazduram, nem is tud törni senki, mert ezt édesanyám sütötte nekem. Én evvel tíz esztendeig is meg kell, hogy érjem, s addig meg nem éhezem, amíg a tarisznyámban van.

Elteszi a fiú a pogácsát, elvégzik a szántást, s elmennek haza.

A jó gazdának a felesége nagyon örvendett, hogy az ura nekik milyen ügyes kis szolgát fogadott. Feltarisznyálta jól.

Azt mondja a jó gazda:

- No, fiam, elmegyek veled, s megmutogatom, hogy merre legeltesd az ökröket az éjszaka. De ugyan jókor hajtsd haza õket, hogy mehessünk el szántani korán.

Hazahajtja a fiú az ökröket virradat elõtt két órakor. Elõveszi az ekét, befogja az ökröket, s megindulnak szántani ketten. Mikor este hazamennek a szántóból, azt mondja a gazda neki:

- No, te fiú, - azt mondja -, ma jó korán hazahajtottad az ökröket, hanem holnap hajtsd haza még korábban, ha lehet, mert a szomszéd falusi határban van egy darab földünk, végezzük el azt is.

- Hazahajtom én, gazduram, ha megsegít az isten.

Elmegy a fiú az ökrökkel, de úgy megcsapja egy álomszellõ a gyermeket a nagy fáradtságtól, hogy még ebédkor is ott aludt abban a helyben, nemhogy hazament volna.

Kiáll a gazda a kapuba, s kérdi a többi legeltetõket:

- Az én szolgámat nem láttátok-e valamerre?

- Mi bizony nem láttuk, csak az ökröket, ott hevernek kinn a hegyen a fûben.

Megindul a gazda nagy haraggal a fiú után. Megkapja az ökröket, keresi a fiút. Megtalálja azt is aludva a fûben. Azt mondja:

- Te ugyan megtréfáltál engem! - de szidja, piszkolja, még meg is rugdalta.

Azt mondja a fiú:

- Édes gazdám, miért rugdosott meg engem? Egy álommal küszködtem, nem láthattam végig.

- Fejtsd meg nekem azt az álmot.

- Biz', édes gazduram, meg nem fejtem addig, míg rajtam be nem teljesedik.

Azt mondja a gazda:

- Immár ha szántani nem mentünk, húzd elé a két szekeret menjünk el az erdõre fáért.

Elmennek az erdõre, megrakják mind a két szekeret. Mikor megrakták mind a kettõt, s le is kötötték, azt mondja a gazda:

- No, fiú, menj el, és keress keréktalpfának való fát, de olyat – azt mondja -, amelyiket te keresztülérsz.

Talál egyet a fiú, s kiáltja a gazdáját:

- Jöjjön erre, gazduram, kaptam egyet!

- Hadd lássuk - azt mondja a gazda -, jó lesz-e. Öleld keresztül!

Keresztülöleli a fiú, a gazda a két kezét egyszeribe megköti oda a fához. Azt mondja:

- Te fiú, fejtsd meg nekem azt az álmot!

- Bizony, gazduram, széles e világon egy olyan ember sincs, akinek megfejteném, amíg rajtam meg nem történik.

- Bizony ha nem fejted - azt mondja a gazda -, én is itt hagylak ebben a helyben.

Azt feleli a fiú:

- Bizony, gazduram, ha itt hagy, nem hagy egyebütt az erdõn.

Otthagyja a gazda a fiút abban a helyben megkötve. Ott búsult szegény egy álló hétig a fa mellett, majd megették a legyek.

Egyszer a királynak kedve támadt a vadászatra, s tizenkét vadászával éppen abba az erdõbe talált menni, ahol a gazda hagyta volt a fiút. Ott vadászik a király tizenkét vadászával egészen estefeléig. Egyszer a kopók megtalálták a gyermeket, s elkezdték erõsen ugatni. Felhúzzák a vadászok a ravaszt, s mennek oda futva, azt hitték, valami vadat hajtanak a kutyák. Hát egy fiút találnak ott odakötve a fához. Azt mondja a fõvadász:

- Hát, te fiú, téged ki kötött ide?

- Engem gazduram - azt mondja a fiú -, egy álomért.

- Fejtsd meg nekem - azt mondja a fõvadász - azt az álmot!

- Biz, én, jó uram, meg nem fejtem senkinek, amíg rajtam meg nem történik.

- Bizony, ha nem, itt is hagylak én téged ebben a helyben.

- Bizony, ha itt hagy, nem is hagy egyebütt az erdõn.

Otthagyják a vadászok, visszamennek a királyhoz. Kérdi tõlük a király:

- Mit lõttetek, vadászok?

- Mi bizony, felséges királyom, nem lõttünk semmit, hanem találtunk egy tízesztendõs forma gyermeket.

- Hát azt hogy találtátok?

- Kimegyünk, felséges király, vadászni. A kopók úgy este felé hajtanak, fognak erõsen. Megfutamodunk a hajtásra, az erõs ugatásra. Hát látjuk, hogy egy fiú meg van kötözve egy fához. Kérdõre veszem a gyermeket: "Téged ki kötött meg ide?" "Engem gazdám." "Aztán miért?" "Egy álomért." "Fejtsd meg nekem, s én akkor eleresztelek." Azt feleli a gyermek: "Én soha, amíg rajtam meg nem történik."

Azt mondja a király:

- Menj el, te fõvadász és hozd be azt a gyermeket, hadd fejtse meg nekem azt az álmot.

Elmegy a fõvadász ki a fiú után. Megoldja a fiút, elviszi a királyhoz. A király a fiúnak egyszeribe enni adat.

Mikor a fiú jóllakik, megköszöni a királynak:

- Köszönöm, felséges király, hozzám való szívességét, hogy engem behozatott az erdõrõl.

- Azért hozattalak be, te fiú, hogy fejtsd meg nekem azt az álmot, amit láttál.

- Felséges király, életem-halálom kezedben, de nemhogy a felséges királynak, de semmiféle földön járó embernek nem fejtem meg, amíg rajtam nem történik.

- Hogy mered te nekem ezt mondani, mikor én vagyok a Fehér király!

- Nem bánom én, felséges király, ha fehér, ha fekete, mégsem fejtem meg soha.

- Bizony ha nem, bévettetlek a legsötétebb tömlöcbe.

- Mégsem vallom meg soha, felséges király.

Megfogatja a király haragjában, s maga elviszi a tömlöcbe, s beveti, s tömlöc kulcsát messze elhajítja.

A királynak volt egy akkora leányocskája, amekkora a fiú. Ez a kisleány, mármint a királykisasszony, megsajnálta a fiút, megkereste a tömlöc kulcsát, s enni vitt a fiúnak mindennap.

Azt mondja egyszer a legényecske a tömlöcben:

- Ó, édes kincsem, mióta bejöttem ide, így meg nem éheztem, mint ma.

- Bizony megéhezhetel te még jobban is - azt mondja a királykisasszony -, mert küldött a Fekete király király atyámnak egy pálcát. Hogyha meg nem tudja mondani, melyik a pálcának a tõrõl való vége, s melyik a hegyrõl való, országostul együtt elpusztít. A király összegyûjtette a tanácsosokat egyszeribe, egyik azt mondta, ez a vastagabb vége, a másik azt mondta, ez a vékonyabb. Nem tudtak megegyezni sehogy sem.

Azt mondja a fiú:

- Édes kincsem, ami nektek bú s bánatotok van, az a legkisebb. Menj el - azt mondja -, fel a magad házába s feküdj le, tedd magad, mintha aludnál. Téged király atyád keresni fog, reád nyitja az ajtót – s elmondta a fiú apróra, mit mondjon a királykisasszony az édesapjának.

Úgy is lett. Reányitja a király a leányára az ajtót, s mikor meglátta, hogy alszik, nagyot toppantott haragjában:

- Ugyan bizony, édes leányom, hogy kívánod te az álmot, mikor nekem ekkora búm s bánatom van?

- Ne haragudjék, felséges király atyám, mert olyan álmot láttam, hogy búja s bánatja egybõl elszáll. Azt álmodtam, hogy vigyünk a kútra egy kádat, azt töltessük meg vízzel, s azt a pálcát vessük bele a vízbe. Amelyik vége a hegye felõl való, az könnyebb, az kifele áll, amelyik vége a töve felõl való, az nehezebb, s lefele húzódik.

El is viszik csakhamar a kádat a kútra, megtöltik vízzel, s belevetik a pálcát. Hát a tõrõl való vége lefele húzódik a kád feneke felé. Nézi a király a pálcát egy kicsi ideig, aztán megfordul, s megy a tanácsosok után:

- No, ti tanácsosok, gyertek, nézzétek meg a pálcát. Harmadnapja, hogy kézrõl kézre forgatjátok, s nem tudjátok megmondani, melyik a töve felõl való vége. Ez a fityfiritty leányocska ugyan csúffá tett benneteket. Úgy látom, ugyan ingyen húzzátok azt a nagy fizetést...

Megnézik a tanácsosok a pálcát a vízben, csóválják a fejüket, aztán nagy szégyenkezve elkotródnak onnan. A király pedig kiveszi a pálcát, megpecsételi a töves végét, s ír mellé egy levelet:

"Nehogy azt gondold, te Fekete király, hogy én csak annyit tudok, hogy meg ne tudnám mondani, hogy egy ilyen egyforma mogyorófa-pálcának melyik vége való a tõ felõl s melyik a hegye felõl. Tudok én annyit s még annál többet is!" - s elküldi a pálcát s a levelet vissza a Fekete királynak.

Azt mondja a Fekete király:

- Jó eszed van neked, te Fehér király, s ugyan dicséred magad. De most majd meglátjuk, ura vagy-e a szavadnak vagy sem.

Kifogat a Fekete király a ménesbõl három, egy anyától való csikót, de azok olyan egyformák voltak, mint három egy tyúktól való tojás, s ír mellé egy cédulát:

"No, te Fehér király, hogyha meg nem tudod három nap alatt mondani, hogy a három csikó közül melyik a nagyobb, s melyik a kisebb, országostul együtt ...