| |
BENEDEK ELEK
Title:A veres ökör
This text will be replaced
Subject:FICTION
Benedek Elek: A veres ökör
(Angol mese)
Volt, hol nem volt, volt egyszer egy király s annak három leánya. A két idõsebbik olyan csúf volt, mint az éjszaka, de a legkisebb olyan gyönyörûséges szép leányka volt, hogy nem volt párja kerek e világon.
Mikor egyszer a három királyleány éccakai nyugodalomra tért s lefeküdtek az ágyacskáikba, elkezdtek tréfálkozni, beszélgetni, hogy kihez is fognak õk majd férjhez menni, ha majd eljön az ideje. A legidõsebb azt mondta:
- Én csak királyhoz megyek!
A második nagy gondolkodás után egy szép herceggel is megelégedett; a harmadik meg nagy kacagva azt mondta:
- Jaj, de büszkék vagytok, én bizony a veres ökörrel is megelégedném.
Másnap reggel nem is gondoltak a beszédre többet, s éppen ott ültek a reggelizõasztalnál, mikor az udvarból iszonyú bömbölés, ordítás hallatszott fel. Szalad a király meg a három leánya az ablakhoz, hát a veres ökör bõg s öklelõzik úgy odalent, hogy teremtett lélek nem mert közeledni hozzá. Lefut a király a palotából s kérdezi a veres ökröt:
- Mit akarsz, te veres ökör, itt az én palotám udvarán?
- A menyasszonyomat akarom! - bömbölte az ökör.
- Ki a te menyasszonyod?
- A te legkisebbik lányod!
Hej, megijed a király szörnyûségesen, szalad fel a leányához s mondja, hogy a veres ökör el akarja vinni magával. Megijednek a leányok is, tanácskoznak, tervelgetnek, hogy mit tegyenek, végre megegyeztek abban, hogy elküldik a szép királyleány helyett az öreg kertésznét, hátha azzal is megelégszik a veres ökör. Rá is ültetik a vén asszonyt az ökör hátára, az el is szaladt vele, de alig érkeztek egy erdõbe, levetette a hátáról az asszonyt s mikor meglátta, nagyot bõdült, rohant vissza a palotába s kérte megint a menyasszonyát. Most szolgálót tettek a hátára, de az sem kellett neki: alig mentek az erdõig, ledobta s jött vissza. Végül a csúf királykisasszonyokkal is próbát tettek, de azokkal se jártak jobban, mint a többivel.
Oda kellett adni sok siránkozás, jajveszékelés után a legkisebb királykisasszonyt, addig nem nyugodott meg az ökör. Hogy a hátára ültették, megfutamodott, vágtatott szörnyû sebesen s meg sem állott, míg egy gyönyörû kastélyhoz nem értek. Éppen nagy társaság volt a kastélyban s a kastély gazdája szívesen fogadta a királykisasszonyt. Az ám, az õ kedvéért még az ökröt is megtûrte. Leszáll a királykisasszony a veres ökörrõl s hát látja, hogy az ökör bõrébe egy hegyes tû belé van fúródva.
- Óh, szegény ökör, - sajnálkozott a királykisasszony, s szép gyengéden kihúzta a tût. Hát, Uram Isten, ahogy kihúzta a tût, a veres ökör csak eltûnt, s helyette ott állott elõtte egy dali szép királyfi! Leborul a leány elé a királyfi s azt mondja nagy hálálkodással:
- Az Isten is áldjon meg, te gyönyörû leány, hogy megváltottál a varázslat alól. Egy vén boszorkány változtatott ilyen csúf állattá, mert haragudott reám.
Hej volt öröm a palotában! De bizony alig hogy egyet-kettõt fordultak a vendégek, úgy eltûnt a királyfi, mintha a föld nyelte volna el!
Jaj, elbúsulta magát a szegény királykisasszony, mert erõsen megtetszett neki a királyfi, hogy azt sem tudta, hova legyen. Nem is volt tovább maradása, fogta a batyuját s azzal búcsúzott el a vár gazdájától:
- Az Isten áldjon meg, én megyek a királyfi után, s ha elkopik is a lábam, addig meg nem pihenek, amíg meg nem találom.
Ment a királykisasszony erdõkön, mezõkön keresztül, s estére kelve úgy elfáradt s úgy megéhezett, hogy azt hitte, egy lépést sem tud lépni többet. Le is ült nagy szomorúan egy kis szénaboglyára s ott akart maradni éjszakára. De csak egy vékony kendõcske volt a vállán s úgy süvített, úgy fujt keresztül a szél a kendõcskén, hogy majd megvette az Isten hidege. Felkelt hát s megindult, hogy hátha valami kis hálóhelyet tudna találni. Alig megy egy darabocskát, rengeteg erdõbe ér s hát, nem messze az egyik fa mögött világosság szûrõdik keresztül. Meggyorsította a járását szegény királykisasszony s nemsokára oda is ért a házikóhoz. Mikor csendesen belépett a házikóba, egy õsz öregasszonyt talált ott: csendesen szunyókált a kemence padkáján. Köszönt illendõen, az anyóka felébred, nyájas szóval fogadja, adott jó vacsorát s elkérdezte, mi jóban jár s aztán jó meleg ágyba lefektette.
Aludt is úgy reggelig, a királyleány, mint a tej, de mikor felébredt, rögtön elõvette kicsi batyuját, s indult tovább. Nagy hálálkodások között búcsúzott el az öregasszonytól s már ment is ki a házból, mikor visszahívta az anyóka s azt mondta neki:
- Nesze, fiam, adok neked három mogyorót. Ha akárhogy megéheznél is, sohase törd fel, csak akkor, ha olyan nagy bánat éri a szívedet, hogy azt hiszed, megszakad.
Megköszönte a királykisasszony az ajándékot s ment szaporán, gyorsan, ahogy csak a lába birta. Alig ért ki az erdõbõl, fényes lovagok, kisasszonyok, szolgálóleányok mentek el mellette s közrefogtak egy gyémántos hintót, amelyben egy királyfi s a menyasszonya ült. A királykisasszony nem is igen nézett rájuk, hanem ment tovább nagy sietve. Estére kelve egy királyi udvarba ért s hát ott olyan futkosás, fõzés-sütés folyt, hogy a királykisasszony nem gyõzte csudálni. Megkérdezte egy kuktától:
- Ugyan, miért sürögtök-forogtok annyian, mintha lakodalomra készülnétek?
- Eltaláltad, húgom, éppen arra készülünk, mert éppen holnap lesz a királyfi lakodalma. Ha egy kicsit itt maradsz, meg is láthatod õket, mindjárt meg is érkeznek.
Nem kellett sokat várakozni a királykisasszonynak, mert alig hogy a kukta ezt mondta, nyílott ki a nagy kapu s vonultak be rajta a lovagok, kisasszonyok meg a gyémántos kocsi. A szertelen nagy ragyogástól alig tudott a királykisasszony a hintóba nézni, de egyszer mégis csak felpillantott, - jaj, a szíve majd megszakadt attól, amit látott! Az a királyfi ült benn a hintóban, aki után õ olyan sokat bánkódott, az oldalán egy gyönyörû leány! Mikor elvonultak elõtte a pompás urak, csak megfogta az egyik mogyorót s feltörte, hiszen azt gondolta magában: ennél jobban sohase fog sajogni a szívem!
A mogyoróban egy parányi asszonyka volt, aki szorgalmasan fésülgetett néhány szál fehér gyapjút. Olyan kedves volt az asszonyka, hogy a leány szíve csak úgy ugrált örömében. Egyet gondol magában a királykisasszony, megy egy ajtónállóhoz s kéri, hogy bocsássák be a királyfi menyasszonyához. Be is engedik nagy nehezen s a királykisasszony vitte a tenyerén a kicsi asszonykát. Hej, megtetszett a szép menyasszonynak is a kicsi asszonyka s eget-földet igért a leánynak, ha neki adja.
- Nem kell nekem egyéb, felséges asszonyom, csak halaszd el egy nappal az esküvõdet s engedd, hogy ma éjszaka bemehessek a királyfi szobájába.
Beleegyezett a szép menyasszony, mert erõsen megtetszett neki a csudálatos kicsi asszony. A királykisasszonynak se kellett több, futott ki az ajtón nagy örömmel.
Esteledett, alkonyodott, sötétedett, a királyfi lefeküdt, hamarosan mély álomba merült, akkor aztán bevezették a királykisasszonyt a hálószobába. Leült az ágya szélére s olyan halkan s olyan szomorúan énekelte:
Soká kutattam nyomodat,
Most végre föllelem!
Fordulj meg, szép királyfi, most.
Beszélj egy szót velem!
Háromszor, négyszer egymásután elénekelte a királykisasszony a nótát, de a királyfi csak aludt mélyen, meg sem mozdult. Mikor elérkezett a reggel, el kellett menni a királyfitól, de szegény királykisasszonynak majd meghasadt a szíve, hogy nem tudta felkelteni a királyfit mélységes álmából. Úgy fájt a szíve, hogy feltörte a második mogyorót is. Hát, én Istenem, abban is egy parányi asszonyka volt s az font, font, olyan sebesen, hogy aki nézte, az is beleszédült.
Elvitte ezt az asszonykát is ajándékba a menyasszonynak s az megengedte újra, hogy ma éjjel is bemehessen a királyfihoz.
De most is hiába énekelt reggelig a királykisasszony, a királyfi meg sem mozdult, aludt édesen.
Harmadnap a harmadik mogyorót törte fel szegény királykisasszony, hát abban is egy icike-picike asszonyka ült s nagy buzgalommal szövögetett. Ezt is odaadta a királykisasszony s harmadnap ismét bemehetett a királyfihoz.
De másodnap reggel, mikor a királyfit öltöztette az inas, megkérdezte tõle:
- Felséges királyfi, ki énekel már két éjszaka olyan szomorúan a szobádban?
- Nem énekel itt senki. Bizonyosan álmodol.
De az inas bizonygatta, hogy így meg úgy, õ hallotta, s ha a királyfi nem hiszi, tegyen ma kemény párnát a feje alá s majd felébred akkor.
Harmadnap éjszaka ott siránkozott, énekelgetett megint a királykisasszony, de a királyfi se hagyta, hogy sokat keseregjen, felugrott, ahogy meghallotta a hangját s megölelte, megcsókolta:
- Isten áldjon meg a jóságodért, te gyönyörû leány, már másodszor szabadítottál fel a gonosz varázslat alól. De most senki se bánthat többé. A gonosz boszorkány, aki szép leány képében a menyasszonyom volt, tudom, hogy szalad innen, ha megtudja, hogy te vagy az, aki elõször is megmentettél. Több hatalma nincs már rajtam!
Csakugyan, reggelre kelve, híre-pora se volt a gonosz boszorkánynak s mert minden el volt már készítve a lakodalomra, mindjárt meg is ülték.
Igy volt, mese volt.
...
|
|
