| |
BENEDEK ELEK
Title:Giufa
This text will be replaced
Subject:FICTION
Benedek Elek: Giufa
(Sziciliai mese)
Akarjátok-e hallani Giufának a történetét? Hej, sok ostoba csinyt követett el ez a Giufa s rengeteg sok bosszúságot okozott az édesanyjának. Tulajdonképpen okos egy fickó volt ez a Giufa s az anyja még sokkal okosabb, mint õ. Na, mindjárt megtudjátok.
Egyszer mondja az anyja Giufának:
- Nesze, fiam, itt van egy vég vászon, vidd el a festõhöz s mondd neki, hogy fesse meg zöld színre.
Giufa vette a kék vásznat, elindult vele. Ment, mendegélt s amint egy réten haladt át, leült egy nagy kõrakásra, hogy egy kicsit pihenjen. Amint ott üldögélt, egyszerre csak meglát a kõrakáson egy kis gyíkot, amely ott játszott a kövek között. - Ejnye, - gondolta magában Giufa, - milyen szép zöld kabátja van ennek! Ez bizonyosan festõ.
- Hallod-e, hé, az anyám azt üzeni neked, hogy ezt a vásznat fesd olyan színûre, mint amilyen a kabátod. Néhány nap mulva visszajövök, aztán majd elviszem. - Azzal letette a vásznat a kõrakásra s hazament.
Kérdi otthon az anyja:
- Hová vitted a vásznat, Giufa?
- Hát én bizony, amint mentem a réten, találtam egy nagy kõrakást, ott ült valaki, akinek szép zöld kabátja volt. Gondoltam, ennek bizonyosan festõnek kelle lenni: nála hagyom a vásznat.
- Ó, te bolond, te, - sopánkodott az anyja - hogy tudtad otthagyni? Eddig bizonyosan elvitte onnan valaki a vásznat! Rögtön szaladj utána!
Giufa vissza is szaladt a kõrakáshoz, de bezzeg, hogy híre-nyoma sem volt a vászonnak. Hanem a gyík, az ott volt a kõrakáson, játszadozott, futi-futi-futkározott.
- Hallod-e, festõ, - mondotta a gyíknak - rögtön add ide a vásznat, mert különben szétrontom a házadat!
A gyík szörnyen megijedt a kiáltástól s egy szempillantás alatt eltûnt a kõrakásban. Hej, megmérgelõdik Giufa s egy szempillantásra széthányta a kõrakást. S amint széthányta, im, mit talált alatta: egy nagy fazekat! Az a fazék szinültig tele volt arannyal.
- Úgy? - mondotta Giufa. - Úgy látszik, hogy eladtad a vásznat. Bizony ha eladtad, én meg viszem a pénzt!
Azzal felkapta a fazekat, bedugta a köpenye alá s amint ment, szedett egy rakás tövist, azt rátette a fazéknak a tetejére s úgy ment tovább hazafelé.
Amint mendegélt, többen találkoztak vele s mind kérdezték:
- Mit viszel, Giufa?
- Fájdalmat! - felelte Giufa.
- Mi az a fájdalom? - kérdezték.
- Nézzétek meg, - felelte Giufa. - Az emberek megtapogatták a töviseket s hogy megszúrta a kezüket, nagy kacagva mondták:
- Na, te szép ajándékot viszel az anyádnak! Tudom, hogy örül majd a töviseknek!
De Giufa ügyet sem vetett az emberekre, szép csendesen hazament, mikor aztán belépett a szobába, kihúzta a köpenyege alól a fazekat s mondotta nagy titokzatosan az anyjának:
- Nézzen ide, anyám, mit hoztam! - s azzal kiürítette a pénzt. Hanem a Giufa anyja igen okos asszony volt ám, gondolta magában: ez az ostoba Giufa majd elbeszéli mindenkinek, hogy pénzt hozott, azért csak annyit mondott neki:
- Jól van, fiam, jól van; most csak vacsorálj, aztán feküdjél le.
Giufa vacsorázott, aztán lefeküdt az ágyba, az anyja meg vette a fazekat s elásta a lépcsõ alatt. Mikor ezzel készen volt, a kötényét telerakta fügével, felment a padlásra s a kéményen lerázta a fügét. Ahogy ezt látta Giufa, nagy mohón felszökött az ágyból, nekiesett a fügének s mind egy falásig megette. Aztán szépen visszafeküdt az ágyba s elaludt. Másnap reggel mondja az anyjának Giufa:
- Hej, anyám, mi történt az éjjel! A Jézuska egy csomó fügét dobott le az égbõl s én azt mind megettem.
- Ugyan bizony? - mondotta az anyja.
- Ugy van, bizony, - mondotta Giufa.
Bezzeg, hogy az anyja nem világosította fel Giufát. Hadd higyje csak, hogy a Jézuska dobta a fügét. De Giufa kiment az udvarra s ott az embereknek elkezdette mondani nagy dicsekedve:
- Hej, de nagy fazék aranyat hoztam én tegnap!
- Hát azt te hol találtad?
- Azt biz én egy nagy kõrakáson, - felelte Giufa.
- Hej, Giufa, Giufa, rossz úton jársz te! - mondották az emberek s mindjárt el is mentek a törvényre s elpanaszolták.
Jöttek is egyszeribe a törvény emberei a Giufa anyjához s mondották neki:
- Hallod-e, a te fiad azt beszélte mindenütt, hogy egy fazék aranyat talált. Nem tudod, hogy a talált pénzt a biróhoz kell vinni?
- Ó, uraim, - sopánkodott az asszony - hát hogy hihetitek el, amit ez a boldogtalan beszél? Ó, én szerencsétlen asszony, mely nagy bajba kever ez a boldogtalan! Nem tudok én semmit arról, hogy pénzt hozott volna a házhoz.
- Hát, anyám, - szólt közbe Giufa - nem tudod, hogy én tegnap egy fazekat hoztam s hogy éjjel a Jézuska fügét szórt le az égbõl?
- Na, lássátok, hogy bolond, - mondotta az asszony. - Hát ki hallott ilyet, hogy a Jézuska fügét szórjon le az égbõl?
A törvény emberei megcsóválták a fejüket s gondolták magukban: na, ez csakugyan ostoba, s azzal elmentek.
Egy más alkalommal misére akart menni Giufa anyja s mondja Giufának:
- Hallod-e, Giufa, húzd be magad után az ajtót, ha elmégy hazulról.
Amint az asszony elment a misére, Giufa is felkerekedett, a sarkából kivette az ajtót, felvette a vállára s úgy ment az anyja után a templomba.
- Itt az ajtó, anyám! - mondotta Giufa.
Na jól van, ez így elmult.
Egy más alkalommal az asszony megint misére akart menni. Mondja Giufának:
- Hallod-e, jól vigyázz a pulykára, amíg én a misén leszek. Most éppen kotol a tojáson. Adj enni neki.
Amint elment az anyja, Giufa a pulykának korpát adott, õ maga azonban éhezett, merthogy a háznál nem volt semmi, amit egyék. Merthogy semmit sem talált ennivalót, megfogta nyakánál fogva a pulykát, levágta, megfõzte s mind egy befaló falásig megette. De nehogy a tojás meghüljön, a pulyka helyett õ ült reá.
Jõ az asszony, keresi mindenfelé a pulykát s a fiát, nem találja. Kiabál:
- Hol vagy Giufa?
- Glu, glu! - felelte Giufa.
- Adtál enni a pulykának?
- Glu, glu!
- Hol vagy Giufa?
- Glu, glu!
Végre is aztán a hangja után rátalált az asszony Giufára. Ott ült kényelmesen a tojáson.
- Mit csinálsz, Giufa?
- Glu, glu!
- Hol van a pulyka?
- Glu, glu, megettem.
- Ó, ó, te boldogtalan, te! Mind összetöröd a tojásokat!
- Hiszen azért ültem rájuk, hogy kikeljenek!
- No te, boldogtalan, te, - mondotta az asszony nagy haraggal - takarodj a házamból, keress valami szolgálatot! Itt tovább nem maradsz.
- Hát jól van, - mondta Giufa - megyek, majd valahol felfogadnak szolgálatba.
El is ment, még pedig a paphoz. Mondotta neki:
- Tisztelendõ uram, fogadjon fel engem.
- Hát mi bért kívánsz? - kérdezte a pap.
- Mindennapra egy tojást s annyi kenyeret, amennyit hozzá megehetem. Hanem azt kikötöm, hogy addig nem szabad elküldened engem, amíg a bagoly nem kuvikol a borostyánok között.
Gondolta magában a pap: hiszen ez igazán olcsó egy szolga, nem sokba kerül. Meg is fogadta egyszeribe Giufát.
Elsõ reggel pontosan kezébe nyomták a tojást s hozzá egy kenyeret. Giufa feltörte a tojást, aztán egy himzõtûvel mártogatni kezdte a tojást s valahányszor lenyalta a tojást a tûrõl, mindannyiszor egy nagy darab kenyeret evett meg hozzá.
- Na, még egy kevés kenyeret! - mondotta Giufa. - Ez nem elég! - s egy tojással megevett egy egész kosár kenyeret.
Igy ment ez minden reggel.
- Ó, jaj! - mondotta a pap. - Hiszen ez néhány hét alatt koldusbotra juttat engem!
Elküldötte volna szívesen, de nem lehetett, mert tél volt s a bagoly nem kuvikolt. Várni kellett még néhány hónapig. Mit gondolt, mit nem azonban a pap, mondja a szakácsnénak:
- Hallod-e, menj ki ma este a borostyánbokrok közé s kuvikolj, mint egy bagoly!
A szakácsné ki is ment este s elkezdett kuvikolni:
- Hallod, Giufa? - mondotta a pap. - A bagoly kuvikol. Vége a szolgálatnak. Most már mehetsz.
- Jól van, - mondotta Giufa, azzal vette a batyuját, elbúcsúzott a paptól s kiment a házból.
Hanem mikor a borostyánbokrok mellett ment el, ahol a szakácsné még mindig kuvikolt, nagyon megmérgelõdött s nagy mérgében, bosszúságában felkapott egy követ s odakiáltott a bokrok felé:
- No, te bagoly, kuvikolj! - s azzal ugy fejbecsapta a szakácsnét, hogy menten lefordult a fáról. Aztán, uccu neki, szaladt, mintha a szemét vették volna ki, meg sem állott hazáig.
- Hát te hogy kerültél haza? - kérdezte az anyja.
Elmondotta Giufa, hogy mi történt.
- Jaj, jaj, takarodj innét! - jajgatott az asszony. - Eredj s keress más szolgálatot, nehogy itthon találjanak, mert bizony mondom, tömlöc fenekére kerülsz.
Meg sem állott otthon, ment tovább Giufa. Addig ment, mendegélt, amíg egy gazdag földbirtokoshoz ért. Annál beállott disznópásztornak. A földbirtokos egy nagy sereg disznót adott a kezére s azt mondta, hogy addig õrizze õket az erdõben, amíg jól meghíznak. Addig haza se jöjjön.
Kihajtotta Giufa a disznókat az erdõbe, ott volt néhány hónapig, mikor aztán jól meghíztak a disznók, elkezdette terelgetni hazafelé. Amint ment, mendegélt, szembe jõ vele egy mészáros. Mondja neki Giufa:
- Nem akarja megvenni ezeket a szép disznókat? Odaadom féláron. Csak éppen a fülét s a farkát adja vissza minden disznónak.
Hát aztán hogyne vette volna meg a mészáros féláron! Egyszeribe kifizette a pénzt Giufának, minden disznónak levágta a fülét s a farkát s azt odaadta neki. Azzal Giufa nagy vígan tovább ment. Addig ment, mendegélt, amíg egy süppedékes, mocsaras helyre ért. Ott aztán két-két lépésnyi távolságra beledugdosta a disznófüleket meg a disznófarkakat. Mikor ezzel készen volt, szépen hazament a földbirtokoshoz s jelentette neki nagy ijedten:
- Jaj, uram, jaj, uram! mi történt! Mely nagy szerencsétlenség! A disznókat kihizlaltam, olyan kövérek voltak, hogy alig tudtak mozogni. De történetesen egy mocsár felé tereltem õket s ebbe, valamennyi volt, mind elsülyedt. Csak éppen ...
|
|
