| |
ILLYÉS GYULA
Title:Rózsa vitéz
This text will be replaced
Subject:FICTION
Illyés GYula: Rózsa vitéz
Volt egy királynak három fia. Ellenség ütött az országra, elfoglalta. A király is elesett. A királyfiak jó vadászok voltak, s hárman három vadászebbel odébbálltak a veszedelem elõl. Sokáig mentek, azt sem tudták, hová. Végre egy magas hegyen, ahol az út elágazott, úgy határoztak, hogy elválnak egymástól, s külön-külön próbálnak szerencsét.
De megegyeztek abban, hogy a hegy csúcsára, egy magas fa hegyébe hosszú póznát állítanak, arra egy fehér kendõt kötnek. És mindhárman vissza-vissza fognak tekingetni, s megnézik a kendõt. Aki a kendõt véresnek látja, testvérei után indul, mert akkor valamelyik veszedelemben van.
A legkisebb, akit Rózsának hívtak, bal felé indult, a másik kettõ jobb felé. Rózsa, mikor a hetedik havasba is bejutott, jó messze meglátott egy szép kastélyt. Betért mint fáradt utazó, hogy ott megháljon. Nem talált egy lelket sem, megtelepedett a kastély egyik szobájában.
Estélig megvolt nyugodtan, akkor nagy dörömböléssel megnyílott a kastély kapuja.
Rózsa ijedtében az ágy alá suhant. Óriások léptek be. Az egyik mindjárt azt mondta:
- Cih! Milyen Ádám-bûz van itt!
Megkeresték Rózsát, megfogták, összeaprították, mint a torzsát, és kihányták az ablakon.
Reggel az óriások megint elmentek keresetre.
Akkor a bokorból elõmászott egy szép, lányfejû kígyó, és Rózsa testének minden kicsi darabját összeszedte, összerakogatta. Miközben folyton azt mondogatta: ez ide való, ez ide való, forrasztófûvel megkenegette. Egy közel való forrásból élõ-halóvizet hozott, avval is meglocsolta.
Rózsa egyszer csak talpra szökött. Hétszerte szebb és erõsebb lett mint azelõtt. Erre a lányfejû kígyó is kibontakozott a kígyóbõrbõl, hónaljig.
Rózsa, hogy olyan erõs lett, megbízta magát. Este nem bújt az ágy alá, hanem az óriásokat a kapuban várta haza. Azok megérkeztek, de Rózsához csak a szolgáikat küldték, hogy azt a hitvány Ádám-maradékot összemorzsolják. De a szolgák nem bírtak Rózsával. Maguknak az óriásoknak kellett hogy ismét összeaprítsák.
Másnap reggel a lányfejû kígyó Rózsát megint életre hozta. Õ maga pedig most már övig bújt ki a kígyóbõrbõl. Rózsa kétszerte erõsebb lett, mint akármelyik óriás.
Akkor este is megölte õt a hét óriás, de csak nagy küzdelem után, mert a szolgákat Rózsa most már mind elkergette, sõt három óriást is megsebesített.
Reggel csak maguk mentek el az óriások. A kígyó Rózsát most is feltámasztotta. Rózsa erõsebb lett, mint a hét óriás együtt, s olyan szép, hogy a napra lehetett nézni, de reá nem. A lány is a kígyóbõrbõl egészen kikerekedett; így igen kedves, szép teremtés volt!
Ekkor elbeszélték egymásnak dolgukat, életüket. Elmondta a lány, hogy õ is királyvérbõl való; hogy az õ apját is az óriások ölték meg. Az országot elfoglalták. Az ottvaló kastély a lány apjáé volt, onnét járnak el az óriások mindennap, hogy a népet sarcolják. A lány egy jó kuruzsos dajkájának segítségével változott kígyóvá. Megesküdött, hogy addig kígyóbõrben marad míg az óriásokon bosszúját meg nem áll hatja. Most már látja, hogy lerepedezik róla a kígyóbõr, tehát célját érheti, mert Rózsa olyan erõs, hogy könnyen megfelelhet mind a hét óriásnak.
- Rajta hát, Rózsa, pusztítsd el õket! Nem leszek én sem háládatlan!
- Kedves szép lány! - felelte Rózsa - Te nekem az életemet három ízben adtad vissza. Hát én ne tartoznám neked azt meghálálni? Legyen tied az életem s egészen magam!
Egymásnak holtig való szerelmet esküdtek, s így igen jóízûen telt el a nap egész estig. Mikor az óriások megérkeztek, Rózsa így szólt hozzájuk:
- Ugyebár, sok gazember, azt hiszitek, hogy már háromszor megöltetek? Most azt mondom, hogy ma ezen a kapun egyiketek se teszi ki a lábát! Hiszitek-e? Vívjunk meg!
Azok nagy méreggel rámentek, de biz, most már nem úgy lett, mint azelõtt. Rózsa rendre megölögette õket mind. Akkor a kulcsokat a zsebükbõl kezébe vette, a kastélynak minden zegelyukát összekutatta.
Látta, hogy bátorságban lehetnek, mert már övék a kastély.
Az éjszaka csendesen telt el. Reggel a kastély udvaráról Rózsa felnéz a havas tetõre, a fehér kendõ felé, hát látja, hogy az egészen véres!
Megbúsul, s mondja a kedvesének:
- Mennem kell, hogy a két bátyámat felkeressem, mert rosszul van dolguk. Várj vissza engem, mert ha õket feltalálom, minden bizonnyal visszajövök.
Avval felkészült, kardot, nyilat, forrasztófüvet és élõ-halóvizet vett magához. Arra a helyre ment, ahol elváltak volt.
Útjában lõtt egy nyulat. Mikor rátalált az útra, amelyen bátyjai mentek, talált egy kicsi házikót, az elõtt egy fát, ott megállapodott. Hát a két bátyja két vadászkutyája lánccal meg van kötve! Azokat eloldja, tüzet csinál, s a nyulat sütni kezdi.
Amint sütné, hallja, hogy a fán valaki dideregve azt kiáltozza:
- Jaj, mint fázom!
Kiszólt Rózsa, s azt mondja rá:
- Ha fázol, gyere be, melegedjél!
Az azt mondja:
- Igen, de félek a kutyáktól!
- Ne félj, mert azok becsületes embert nem támadnak meg!
- Hiszem - hallik a fáról -, de mégsem. Vesd közibéjük ezt a hajszálat, szagolják meg azt elõbb. Arról engem is megismernek!
Veszi Rózsa a hajszálat, és a tûzbe veti. A fáról meg leszáll egy vén boszorkány, bemegy s melegszik. Felhúz egy nyársra egy varasbékát, és sütni kezdi. Amint sütné, mondani kezdi Rózsának:
- Az az enyém, ez a tied! - s avval a békát neki veti. Erre Rózsa nem állhatja, kirántja a kardot, hozzácsap a boszorkányhoz. Hát a kard hasábfává válik. Nekimegy a boszorkány, hogy megölje Rózsát, s azt mondja:
- No, most véged neked is! Testvéreidet is én emésztettem el, bosszúból azért, hogy te a hét óriás fiamat megölted.
Rózsa nekiuszítja a boszorkánynak a kutyákat, s azok addig fogják, hogy vért eresztenek rajta. A vér a kardból lett hasábfára cseppen, s abból megint kard vált. Kapja azt Rózsa, lecsapja vele a boszorkány bal karját. Erre a boszorkány megmutatta neki, hová temette bátyjait.
Sújt még egyet Rózsa a karddal, s avval a boszorkány Plutóhoz költözött.
Rózsa kiásta a bátyjait, összedarabolt testüket összerakta, forrasztófûvel összeforrasztotta, élõ-halóvízzel föltámasztotta.
Azok, mikor szemüket kinyitották, s Rózsát megpillantották, mind a ketten azt mondták:
- Jaj, be sokat aludtam!
- Sokat bizony - mondta Rózsa -, de ha én ide nem jövök, még többet aludnátok!
Elbeszélték neki, hogy elválásuk után õk meghallották, hogy az ellenség az országukból eltávozott. Azt akarták, hogy egyik, a nagyobbik, hazamenjen, s igazgassa az országot, a másik pedig keresse fel Rózsát.
Befordultak a kis házikóba, s a vén boszorkány ott úgy bánt velük, mint ahogy Rózsával is akart volna.
Rózsa is elbeszélte nekik, miken ment keresztül. Azt mondta:
- Te, nagyobb bátyám, menj haza, ülj be apánk országába! Te pedig, kisebb bátyám, jöjj velem, s igazgassuk ketten azt a nagy országot, amelyikben az óriások hatalmaskodtak.
Elváltak, s mindegyik ment a maga helyére.
Rózsa feltalálta szép kedvesét, aki már úgy elbúsulta magát, hogy szinte megepedt, de hogy Rózsát meglátta, egészen felvidult. Az óriásoktól megmentett nagy országot kezükre vették; Rózsa s kedvese összekeltek, nagy lakodalmat csináltak, eleget vendégeskedtek, a menyasszonyt jól megtáncoltatták, s ha meg nem haltak, máig is élnek. Kerekedjenek egy tojáshéjba, s holnap legyenek a kendtek vendégei!
...
|
|
