| |
ILLYÉS GYULA
Title:A kígyókirály gyuruje
This text will be replaced
Subject:FICTION
Illyés Gyula
A kígyókirály gyûrûje
Volt egyszer egy szegény asszony meg egy szegény ember. Éltek a maguk szegény módján egy füstös kis házban, amelynek még kéménye sem volt, hanem a szabad tûzhely füstje csak úgy a padlásra ömlött, s a tetõn át szivárgott ki. Kémény pedig azért nem volt, mert az adót a kémények szerint szabták, nekik pedig még adóra se telt.
Így éltek, amíg egyszer csak a szegény ember meg nem halt. Ettõl fogva a szegény asszony kettõ helyett is dolgozott, hogy fölnevelje egyetlen kisfiát.
Egyszer megtakarított három forintot. Azt mondja a fiának:
- Kedves kisfiam! Neked még semmi jóban sem volt részed. Nesze ez a három forint. A harmadik faluban ide vásár van, eredj el, végy magadnak, ami tetszik; csak hiábavalóságra ne költsd.
Elment a fiú. Ahogy megy az úton, az egyik falu szélén azt látja, hogy valami körül nagyon összeszaladtak a gyerekek. Odament közéjük, és megkérdezte:
- Mit csináltok ti itt?
Mondják azok:
- Agyon akarjuk ütni ezt a kiskutyát.
- Ne üssétek szegényt agyon - mondja a fiú -, inkább megveszem. Adok érte egy forintot.
Nekik adta a forintot, s ment szépen tovább, nyomában a kutyával.
A következõ falu elõtt megint csak nagy csapat gyereket lát, azok meg kergettek valamit. Azokhoz is odament, s azoktól is megkérdezte, mit csinálnak.
Azok meg egy kismacskát akartak agyonütni. Azt mondja nekik a fiú:
- Ne üssétek agyon ezt a szegény kismacskát, inkább megveszem, adok érte egy forintot!
Avval nekik adta a forintot, s ment tovább, nyomában most már a kutya, a mögött a kismacska.
Ahogy a harmadik faluhoz ér, ahol a vásár volt, ott is mit lát. Azt megint, hogy a gyerekek ott is nagyon dobálnak, zavarnak valamit.
Azok meg egy kiskígyót akartak elemészteni.
Azt mondja nekik a fiú:
- Ne bántsátok, gyerekek, ezt a szegény kiskígyót, inkább megveszem, adok érte egy forintot!
Azzal nekik adta az utolsó forintját, s mivel így a vásárban úgysem volt mit keresnie, fordult szépen haza, nyomában a kutyával, kutya mögött a macskával, macska mögött a kiskígyóval.
Mikor hazaér, kérdezi az édesanyja:
- No, mire költötted a pénzt, mit vásároltál, fiam? Nem valami hiábavalóságot?
Feleli a fiú:
- Nem. Elõször is egy kiskutyát meg egy kismacskát vettem. Ezért adtam két forintot. A harmadik forintot meg valami nagyon szép kis állatért adtam!
Azt mondja az édesanyja:
- Mutasd meg, fiam, azt a szép kis állatot!
Fölvette a fiú a földrõl a kiskígyót.
- Ez az, édesanyám.
- Jaj, kedves fiam - mondja az anyja -, hát ilyenért kellett adni egy forintot? A kutyáért és macskáért is kár volt, de hogy merted ezt megvenni, mikor ez ilyen csúnya állat?
S azzal fogta a seprût, hogy rávágjon. De a fiú azt mondta:
- Ne bántsa, édesanyám, ezt a szegény kis állatot, valamikor még segítségünkre lehet!
De az anyja csak tovább bosszankodott a kiskígyó miatt. A fiú fogta a kiskígyót, beletette egy jókora edénybe, fölvitte a pici nádasház tetejére. Volt nekik egy sovány kis kecskéjük, a fiú szokta legeltetni. Mindennap adott a kiskígyónak egy kis tejet abból, amit a kecskétõl kifejt. Inkább õ nem evett, de a kiskígyónak mindennap adott.
Így a kiskígyó szépen mindig nagyobbra nõtt. Már utóbb akkora volt, hogy a fiú nem talált neki edényt. Aztán már úgy kellett neki a tejet is venni. De a fiú mégsem emésztette el a kiskígyót. Mikor már egészen nagy volt a kígyó, egyszerre csak korona nõtt a fején. Ettõl olyan vidám lett a fiú, hogy mindig fütyörészett.
Azt mondja ekkor a fiúnak az édesanyja:
- Jaj, te fiam, ez a kígyó utóbb is elveszejt téged!
- Nem félek én, édesanyám, tõle, nem bánt ez engem! - mondta a fiú. - Jöjjön csak, nézze meg, hogyan szeret!
Azzal odahajolt a kígyóhoz, s a kígyó körülnyaldosta a fiú arcát. De az anyja ettõl csak még jobban megijedt.
Végül, amikor már teljesen nagy volt a kígyó, egyszer csak megszólamlott:
- Kedves kis gazdám! Most már aztán elég nagy vagyok, eleget tapasztaltam, hazamegyek segíteni apámnak az uralkodásban, mert én a kígyókirály fia vagyok! Te is el fogsz jönni velem, fölülsz a hátamra, úgy viszlek az én édesapámhoz.
De ekkor a kígyónak már szárnya is volt, meg lába is. Föl is ült a legényke a hátára. Onnan búcsúzott el az édesanyjától. Az édesanyja nagyon sírt utána, hogy a nagy csodakígyó örökre elviszi a fiát.
Mentek, mentek, hol gyalogoltak, hol repültek, míg végre is egyszer csak be nem értek a kígyóországba. Amerre csak vitte a kígyó a fiút, a többi kígyó kíváncsian le akarta a hátáról venni, de a nagy kígyó csak egyet-egyet füttyentett, és a többi kígyó mind hátrahúzódott.
Amikor már a király palotája felé jártak, azt mondja a gyereknek a kígyó:
- Tudod, kis gazdám, az édesapám majd azt sem tudja örömében, hogy mit fizessen neked, amiért engem kimentettél a veszedelembõl. Ne fogadjál el semmi fizetést az apámtól. Hanem a belsõ szobában van egy rozsdás gyûrû, csak azt kérjed tõle! Majd nem akarja odaadni azt a gyûrût, inkább a sok drága kincset akarja rád erõltetni, de te csak azt a gyûrût kívánd.
Azzal oda is értek a kastélyhoz. Bementek, bekopogtattak a király ajtaján. Kiszól az öreg király:
- Ki az?
Felelt a kígyókirályfi:
- Én vagyok, édesapám!
A kígyókirályfi édesapja nagyon megörült:
- Jaj, kedves fiam, miféle teremtést hoztál ide?
Azt feleli a fia:
- Ha meghallgatsz, édesapám, mindent elmondok! Ez a teremtés ember, ez a derék fiú mentette meg az életemet!
Azt mondja a kígyókirály:
- Jaj, de örülök, édes fiam! Mivel fizessem ki ezt az embert?
Aztán a fiúhoz fordult:
- Te emberi állat, ha akarod, minden kincsem a tied.
Azt felelte erre a fiú:
- Köszönöm szépen, király uram, de nem kell énnekem a kincs. Nekem csak a rozsdás gyûrû kell, ami a legbelsõ szobájában van!
- Ugyan mit csinálsz, fiam, azzal a rozsdás gyûrûvel?
- Akármit is, de csak azt szeretném, azt, mégpedig nagyon.
Mit volt mit tennie a királynak, a fiú markába tette azt a rozsdás gyûrût. Rozsdás, de szép pirosszemû gyûrû volt! Ezután a fiatal kígyókirály kikísérte szépen a fiút, kivitte kígyóországból. Mikor kiértek, azt mondja neki:
- Kedves kis gazdám, most már megmondom, mire használhatod a gyûrût. Ez olyan gyûrû, hogyha valamit kívánsz, csak fordítsd a gyûrûnek a tetejét az ujjad alá, és minden ott terem elõtted. Csak vigyázz, hogy más meg ne tudja a titkod. Most Isten veled, kis gazdám! Szerencsés utat!
A kígyó visszament az édesapjához, a szegény gyerek meg utazott hazafelé. Ment, ment, mendegélt, aztán egyszerre nagyon elfáradt a gyaloglásban. Leült egy fa alá. De már nagyon éhes is volt. Gondolkozott mit is csináljon. A hazája még messze van. Pénze semmi. Mit csináljon hazáig éhesen? Egyszer valahogy rátekintett a kezére, akkor vette észre hogy õneki gyûrûje van. Eszébe jutott a kígyókirályfi szava!
Azonnal megfordította a gyûrûjét. Menten ott termett elõtte egy terített asztal, és az asztalon, amit szeme-szája kíván, minden, de minden. Szépen odaült az asztalhoz, jóllakott. Akkor visszafordította a gyûrûjét: az asztal rögtön eltûnt elõle. Így utazott tovább hazafelé.
Mikor közel volt már a házukhoz, látta, hogy az édesanyja várja. Nagy örömmel érkezett haza, és elmesélt mindent az édesanyjának.
Azt mondja neki minderre az édesanyja:
- Ej, szegény fiacskám, már talán éhes is lehetsz! Rögtön leszaladok a pincébe, és hozok föl egy kis krumplit, megfõzöm.
Mikor az édesanyja lement a pincébe, a fiú megfordította a gyûrûjét a kezén. A szobában mindjárt egy terített asztal termett. Mikor az édesanyja följött, csodálkozásában szólni sem tudott. Nagyon izgatott volt szegény asszony, de azért odaült mégis az asztalhoz, bár az esze csak azon járt, hogy honnan termett oda a sokféle jó. Kérdezte a fiától, de az nem mondta meg neki. Csak azt felelte:
- Ránk fér, szegények vagyunk!
Mikor az öregasszony jóllakott, a fiával együtt fölkelt az asztaltól, el akarta mosogatni azokat a gyönyörû edényeket. A fiú azonban lopva megfordította most is a gyûrûjét, és csak úgy zörögtek az edények, olyan tisztán eltûnt mindenféle. Csodálkozott a szegény asszony nagyon, hogy még mosogatnia sem kell.
A fiú most már házasodni akart. Azt mondta az édesanyjának:
- Tudja mit, édesanyám, elmegyek én magához a királyhoz. A királynak van három lánya, azok közül kérem meg valamelyiket.
Azt felelte erre az édesanyja:
- Ejnye, fiam, hogy gondoltál ilyent, hogy királylány jöjjön tehozzád ilyen kis füstös házba lakni? Van itt a faluban szorgos-dolgos lány, aki szeret, vedd el azt.
A fiút azonban elkapta a büszkeség, nem hallgatott az édesanyjára, útnak indult a királyhoz. Ahogy odaérkezett, mindjárt jelentette, miért jött. Az õrök rögtön fölküldték a királyhoz. Kérdezi tõle a király:
- Mi járatban vagy, fiam?
Elmondta neki a fiú, hogy hát õ meg akarna nõsülni. Hallotta, hogy három királylány közül a legkisebb a legszebb, a legrátartibb, neki az kell! Felelte erre a király:
- Ejnye, édes fiam, nagyon szegény vagy te ahhoz, hogy valamelyik lányom is hozzád menjen férjhez! De mégis próbáljunk egyet! Adok egy föladatot. Ha azt meg tudod csinálni reggelre, akkor a lányom a tied lesz. Az a föladat, hogy az anyád kunyhójától az én palotámig gyönyörû gyümölcsfák szegélyezte aranyos út vezessen!
A fiú elbúcsúzott, hazament. Ahogy hazaért, megfordította a gyûrûjét. Reggelre csak úgy ragyogott a gyönyörû aranyút a szegény asszony füstös házától a királyi palotáig. Mikor a király reggel fölkelt, és kiment az udvarra, csodájában nézni sem nézhetett a fényességtõl. Izent a fiúnak, hogy tüntesse el ezt a ragyogást, mert nem bírja a ...
|
|
