ILLYÉS GYULA

Title:Az égigéro fa
Subject:FICTION Scarica il testo


Illyés Gyula

Az égigérõ fa

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, fölnyergeltem egy fakót, fölültem a hátára, és kiszaladtam az erdõbe. Jól ittam, jól ettem, a fakót a fejem alá tettem. Egyszer felébredtem, ellopták a fakót. Akkor megijedtem. Fölszaladtam egy hegyre, hegyrõl meg a fára. Úgy megráztam a fát, hogy az eper, szilva, mogyoró majd beszaggatta a fejem. Egyszer rám kiáltott egy öregasszony:

- Haj, haj, te gyerek Ne gázold el a répát, retket, mert nem te ültetted el a káposztát.

Volt a világon egy király, annak volt egy Jancsi nevû kanásza. Észrevette egy reggelen õ is és a király is, hogy a kastély elõtt egy égig érõ almafa nõtt. De az olyan fa volt: reggel virágzott, délben már almája volt, éjfélre megérett, de el is lopták róla.

Kihirdette a király az országban: hogyha valaki neki arról a fáról hoz egy almát, annak adja a lányát és a fele királyságát - halála után az egészet. Mert õ már több mint hét éve beteg, és azt jósolta neki egy öregasszony, hogyha ez az almafa kinõ az ablaka alatt, és õ ennek a gyümölcsébõl eszik, akkor rögtön meggyógyul.

Kihirdette tehát az országban, az országa minden tájában, hogy legyen bárki, szegény vagy gazdag, ha báró, ha gróf, ha ezt megszerzi, azé lesz a királylány.

Volt is jelentkezõ sok, de a fára fölmászni egyik sem tudott. Azt mondja a királynak az õ kis kanásza, János:

- Felséges királyom, ha meg nem sérteném a szavaimmal, ha megengedné, én fölmegyek, és hozok almát a fáról.

- Mit akarsz, te taknyos? - nevetett a király. - Te akarsz, ahova egy gróf, egy herceg nem tud felmenni, te akarsz fölmenni!? Eredj csak a dolgod után!

De a kanász nem hagyott nyugtot a királynak. Mindaddig járt a nyakára, míg meg nem engedte. Azt mondta neki a király:

- No, fiú, most mondd: mit akarsz? Mivel akarsz a fára fölmenni? Amit kérsz, mindent megadok.

Azt mondta János:

- Csináltasson a király elõször is három vaskapcsot, olyat, hogy a fát körülérje, és azon, mint egy létrán, föl lehessen menni. És adjon három pár vasbocskort és egy hétre való eleséget, ami egy embernek elég.

Így János, azon a napon, amikor ez készen lett, elindult fölmászni a fára. Azon a napon õ olyan magasra mászott, hogy már nem is látták. Mászott már egy nap, két nap, három nap, amikor észrevette, hogy az egyik bocskor lyukas. Vágta a lábát a vas. Kapta magát, levette, leeresztette a földre.

- Hadd menjen vissza a gazdámhoz!

Mikor lepuffant a bocskor, azt mondta a király:

- No, a gyerek még él, de már kicserélte a bocskorát, mert ez kilyukadt.

Mikor a fiú a fának a hetedik ágára ért, talált ott egy lépcsõt, amelyiken bátran mehetett. Azt mondta magában:

- Köszönöm a királynak, hogy megsegített. Leeresztem neki mind a két pár bocskort, hadd lássa, hogy még életben vagyok. És a kis baltámat is, mert most már nincs rá tovább szükségem.

Mikor leeresztette a fáról a baltát, akkor már olyan magasan volt, hogy mire a balta leért a földre, kirohadt a nyele. És a bocskor is úgy megöregedett, mire az udvarba ért, hogy alig ismerték meg. De az õr, akit a király kirendelt a fa alá, hogy minden pillanatban várja a gyerek jelzését, ha bármit ejt is le, és neki azt rögtön jelentse, megismerte.

Így mind a három pár bocskor kilyukadt a hetedik napra, amikorra õ a fa koronáját elérte.

A fiú most nem gondolt a királlyal többet. Egy nagy kastélyban találta magát. Végigment az elsõ, második, harmadik, tizenegyedik szobán is. Egy gyönyörû szép lányt lelt ott. Olyan szépet még õ életében sohasem látott. A király lánya is szép volt, de még csak halvány ibolya se lehetett amellett.

Odaköszön hozzá:

- Adjon isten jó napot, fenséges kisasszony! Nem tudom, minek szólítsam, királykisasszonynak vagy minek. Hát én csak így tisztelem.

Azt mondja a királykisasszony:

- Királykisasszony vagyok, csak árva. A szüleim meghaltak, árván maradtam, Etelka a nevem. Mondjad, fiú, hogy kerülsz te ide, ahova még a hazádbeli madár sem jár?

Azt mondja János:

- Én, fenséges királykisasszony, szolgálatot keresek.

- Jókor jöttél, mert én úgyis magam vagyok. Egy jó cselédet fölfogadnék bármely pillanatban. Nálam itt maradhatsz, ameddig akarsz. Amit kérsz, azt fizetek, csak a tizenkettedik szobába bemenned nem szabad.

A fiú megígérte, hogy õ rendbe tesz mindent, és szorgalommal mindent megcsinál. Meg is alkudtak, ott is maradt. Kapott jó ebédet, együtt ebédelt a királykisasszonnyal.

Addig-addig haladtak, hogy el is jegyezték egymást a királykisasszonnyal.

Egyik nap azt mondja a királykisasszony:

- Én most elmegyek a templomba. Itt van tizenegy szobának a kulcsa. Mindegyiket takarítsd ki tisztességgel, és fõzd meg az ebédet! Ott van elkészítve minden, csak tüzet kell rakni. De a tizenkettedik szobának kulcsát ne keresd.

A gyerek elvégzett mindent, gondja sem volt arra, hogy mi lehet a tizenkettedik szobában. De most nem hagyott neki békét a kíváncsiság. Mégis megnézi, mi lehet abban a szobában. Mikor a kisasszony elment a templomba, megkereste a tizenkettedik szoba kulcsát, avval a szándékkal, hogy kitakarítja azt a szobát is. Az már úgyis régen volt kitisztítva.

Meglátott a sarokban egy rossz söprût. Gondolta, hogy eldobja ezt a rossz söprût, minek ez itt, tesz õ helyette másikat. Amint a söprût félredobta a helyérõl, a szoba ajtaja kinyílott. Belépett a szobába. De az ajtó rögtön becsukódott utána.

Amint szétnéz a szobában, látja, hogy ott egy óriási hétfejû sárkány van kiszögezve a falra. A két lábán ötven-ötven mázsás vasgolyó lóg. A két szárnya két óriási szöggel kiszögezve, és két óriási malomkõ közé van a szakálla szorítva.

Megszólal a sárkány:

- Jó, hogy jöttél, fiam! Arra kérlek, hozzál nekem egy vödör vizet, adok egy országot. De úgy menj ki az ajtón, hogy rögtön visszajössz, mert másként olyant lehelek rád, hogy mindjárt megfúlsz. Különben nem is kell kimenned. Ott van a sarokban három vödör, tele friss vízzel. Nagyon szomjazom rá, de nem volt senki, aki ideadja. Öntsd a szélsõ számba a felét, a másik szélsõ számba a másik felét, mert - hét fejem van.

János bele is öntötte.

- Köszönöm, fiam - azt mondja a sárkány. - Most kapsz egy országot. Arra kérlek, még add ide a másik vödör vizet is, adok még egy országot. Öntsd az egyik felét az egyik szélsõ számba, a másik felét a másik számba.

Amikor ez megtörtént, a sárkánynak a szakálla a malomkõ alól kiszabadult, és a két lábáról a két vasgolyó leesett, mert már két vödör vizet megivott.

- Most még - azt mondja - add ide a harmadik vödör vizet is! Azt a középsõ fejembe, a két szélsõ köztibe öntsd, felét ide, felét oda, ahogyan a másikat megcsináltad.

Ezt is megtette János.

- Köszönöm, fiú - mondja a sárkány -, hogy ezidáig megszabadítottál, meg is kapod a három országot, dehát most még egyre kérlek mindkettõnk szabadságáért, hogy ebbõl a szobából ki tudjunk kerülni. Mert próbáld meg, az ajtó zárva van, egyikünk sem tud kimenni.

Nem hiszi János. Megpróbálja az ajtót, hátha mégis nyitva van. De bizony az csak úgy volt, ahogyan a sárkány mondta. Zárva volt. Nem tudott kimenni.

- Arra kérlek még - mondja neki a sárkány -, itt van az a kis szekrény, a középsõ fiókjában van egy kis alma. Tedd azt a legközépsõ számba!

Megtalálta János az almát, bedobta a sárkány szájába. Az ajtó rögtön kinyílt. A sárkány megrázkódott és elrepült. Az útról visszakiáltotta:

- Majd még találkozunk!

A fiú kiment, tovább intézni a dolgait. Volt három táltoslova. Az egyik jobban nyerített már, mint a másik, mert észrevették, hogy a gazdájukat becsapták.

Ez idõ alatt hazajött a királykisasszony, a szép Etelka. Amint csak belép a szobába, mindjárt azt kérdezi:

- János, mit csináltál? Lám, megmondtam, a tizenkettedik szobába be ne menj. Most már nem sokáig leszünk együtt. Hiába vagyunk jegyesek, mert amikor kijövünk az esküvõrõl, a sárkány engem elvisz.

János sírva fakadt. Ha õ azt tudta volna! Sose csinálta volna!

- Jaj, édesem, most már késõ. A sárkány ígért neked három országot, de annak semmi hasznát nem veszed, mert azt az én visszaszerzésemért három úton elveszik.

Bementek a szobába; egymás nyakába borultak, és sírtak mind a ketten. Hogy miért is tudott õ olyan balga lenni, hogy miért is nem hallgatott leendõ feleségére?

Megvoltak otthon egy hétig. Eljött a vasárnap, az esküvõ napja.

Összehívták a közeli rokonságot. Aki közeli hozzátartozójuk volt, elkísérte õket a templomba.

Mikor a misének vége volt, az esküvõ megtörtént, nagy vihar keletkezett. Amint a templom­ajtón kiléptek, abban a pillanatban a sárkány Jánostól elragadta a feleségét. Azt kiáltotta neki vissza:

- Három országot adtam, fiam, háromszor eljöhetsz a feleségedet meglátogatni. De hazahozni nem fogod többet, hiába is akarod!

János sírva fakadt. A násznéppel hazament, de a menyasszony nincs. Búslakodott, szomorko­dott, hogy mit csináljon, mit cselekedjék. Merre menjen õ most feleségét megkeresni, mert haza akarta õt hozni, még ha az életébe kerül is.

Nagy búsan bemegy az istállóba.

Ott panaszkodik a lovainak:

- Édes lovacskáim, elvitték a gazdasszonyotokat.

- Ne gondolj vele, édes gazdám, mert visszahozzuk. Csak nyergelj föl! Tegyél enni-, innivalót nekem is, meg neked is a nyeregkápára!

Azzal másnap fölnyergelt. Fölült a lova hátára, és elrepült, mert a lova táltos volt.

Mennek, repülnek hegyen-völgyön át, országról országra, erdõkön, síkon, mezõn keresztül, de sehol nyomát nem látják, hol, merre lehet.

- Nézz csak, édes gazdám, a földre - mondja a ló. - Látok ott egy kis házikót, egy asszony ül az ajtaja ...