ANDERSEN HANS CHRISTIAN

Title:Péntek
This text will be replaced
Subject:FICTION Scarica il testo


Hans Christian Andersen
PÉNTEK

- Nem is hinnéd, hány felnõtt szeretne magához csalogatni - mondta Hjalmarnak Ole Luköie. - Különösen azok, akik valami rosszat tettek. “Kedves kicsi Ole - mondják -, nem jön álom a szemünkre, egész éjszaka, s látjuk minden gonosz tettünket - manók ülnek az ágyunk szélén, s forró vizet fröcskölnek ránk. Jöjj el, kedves Ole, kergesd el õket, legyen jó álmunk! - Aztán mélyet sóhajtanak és hozzáteszik: - Szívesen megfizetjük! Jó éjszakát, Ole! Ott a pénz az ablakban!” De én nem pénzért teszem - mondta Ole Luköie.
- Mit csinálunk ma éjszaka? - kérdezte Hjalmar.
- Nem tudom, volna-e kedved még egy lakodalomba elmenni. Másféle lesz, mint a tegnapi volt. A nõvéred nagy fiúbabája, Miska, veszi Kati babát. Ráadásul születésnapjuk is van, hát sok kapnak.
- Azt már ismerem - mondja Hjalmar. - A nõvérem, valahányszor új ruha kell a babájának, mindig születésnapot vagy lakodalmat rendez neki. Ilyent már ezerszer láttam.
- De ma éjszaka éppen az ezeregyedik lakodalmat tartják, s több nem lesz. Ezt az utolsót különös pompával ülik meg. Nézz csak oda!
Hjalmar az asztalra nézett. Kicsiny papírmasé ház állt rajta, fény szûrõdött ki, elõtte ólomkatonák tisztelegtek fegyverükkel. A jegyespár a földön ült, elgondolkozva hajladozott az asztalláb felé, s nyilván volt okuk a töprengésre. Ole Luköie felöltötte a nagyanyó fekete kabátját, és összeadta õket. Amikor a szertartás véget ért, a bútorok rázendítettek egy szép kórusra szövegét a ceruza írta, s a takarodó dallamára énekelték:

Zúgjon az éljen, rajta csak!
Az új párt éltesse az ének,
habár nem hallják kórusunk,
mert kócból vannak õk, szegények.
Hurrá! Hurrá! Kócból, bizony,
de csak zengjen az ének!

Aztán a jegyesek megkapták az ajándékokat, de elõre kikötötték, hogy ennivalókat ne hozzanak nekik; hiszen jóllakhattak szerelemmel.
- Nyaralóhelyre vagy külföldre menjünk nászútra? - kérdezte a võlegény, s tanácskozásra hívta a fecskét, aki annyi földet bejárt, meg a kotlóstyúkot, aki már ötször költött ki csibét. A fecske a gyönyörû meleg országokról beszélt neki, ahol édes és nehéz szõlõfürtök teremnek, ahol olyan langyos a levegõ, és csodálatos színekben pompáznak a hegyek. Idehaza bizony nem látni ilyet!
- De ott nem terem ilyen gyönyörû kelkáposzta! - vélte a tyúk. - Csibéimmel vidéken töltöttem egy nyarat; volt ott egy homokgödör, amelyben kapirgálhattunk, azonkívül szabad bejárásunk volt egy kelkáposztás kertbe! Ó, milyen zöld volt! Én nem tudok szebbet elképzelni.
- De hiszen egyik kelkáposzta éppen olyan, mint a másik! - mondta a fecske. - Meg aztán itt sokszor olyan rossz idõ van!
- Igaz, de már megszoktuk - felelte a tyúk.
- Csakhogy itt hideg van és kemény fagy!
- A kelkáposzta éppen azt szereti! - mondta a tyúk. - Különben vannak meleg napok is. Négy éve teljes öt hétig tartott a nyár! Olyan hõség volt; hogy alig tudtunk lélegezni. Azonkívül itt nem élnek olyan mérges állatok, mint ott. Nálunk rablók sincsenek. Gazember, aki nem azt tartja, hogy a mi országunk a legszebb a világon! Az nem is érdemli meg, hogy itt éljen!
Elsírta magát a tyúk, és így folytatta:
- Egyszer én is utaztam! Tizenkét mérföldet vittek egy puttonyban! Nem volt nagy élvezet, mondhatom!
- Megfontolt asszonyság ez a tyúk - mondta Kati baba. - Én nem tartom nagy élvezetnek a hegymászást - föl-le, föl-le, unalmas az! Menjünk el inkább a homokgödörhöz, és sétáljunk a kelkáposztás kertben!
És úgy is tettek.


...

  • Libri.it

  • Libri.it